Popis produktu

Lev Tolsztoj az 1870-es évek második felében -miközben nagyregényét, az Anna Kareniná-t írta -szinte egyfolytában a Gyónás önemésztő gondolataival küszködött. Az Anna Karenina szereplői valamennyien Tolsztoj családtagjai és közeli ismerősei köréből adaptálódtak az irodalomba; köztük hol békésen, hol lázongó elvágyódással múlatta mindennapjait ez a habókosnak tartott gróf, aki szénakaszáláskor -az értelmes-munkás élet formáit keresve -a parasztjaival együtt vágta a rendet. Az Anna Karenina Levinjének alakjában az író mintegy önmagát tárta a világ elé, a Gyónás szerzője pedig -vagyis az első személyben beszélő Tolsztoj -csaknem szó szerint megismétli Levin mondatait: "Mi vagyok én?", "Miért élek én?", és keresve, mi adna értelmet életének, eljut az egyetemes érvényű felismerésig: "Ahol élet van, ott -mióta csak létezik az emberiség -a hit teszi lehetővé az életet..." Az életmű mélységeinek, Tolsztoj egyéniségének közelebbi megismerését segítő Gyónás -Thomas Mann értékelése szerint -Szent Ágoston és Rousseau vallomásai mellett a világirodalom legnagyszerűbb önéletrajzai közé tartozik. A másik nagy kérdés, mely Tolsztojt ifjúságától kezdve a haláláig foglalkoztatta: "Miért írok?" E kérdésre is többször válaszolt, küldetését, elhivatottságát hangoztatta, ám csodálkozott - mondta már öregemberként - hogy Isten miért éppen őt, gyarló, bűnös embert választotta ki, hogy rajta keresztül szólítsa meg az embereket. A Mi a művészet? című könyvében Tolsztoj a fő európai nyelveken megjelent minden jelentős esztétikai tárgyú műről hosszabb-rövidebb ismertetést közölt. "Bármilyen különös is ez a kijelentés -írja Tolsztoj - az összeírt könyvhegyek ellenére a művészet pontos meghatározása mind a mai napig nem született meg. Ennek az az oka, hogy a művészet fogalmát a szép fogalmára alapozták." Tolsztoj javaslata szerint a művészetet nem az élvezet, a szórakozás eszközének, hanem az élet szükséges feltételének kell tekintenünk. S a művészi alkotások tartalmi oldalára és közérthetőségére helyezve a hangsúlyt, válogatás nélkül elutasította a szimbolistákat, a dekadenseket - minden olyan műalkotást, amely megítélése szerint csak a vallási tudatukat elvesztett osztályok élvezetét szolgálja. A művészet jövőjéről utópisztikus optimizmussal írja: "A művészetnek ma az a rendeltetése, hogy... a most uralkodó erőszak helyén megteremtse az Isten, vagyis a szeretet uralmát." A két esszé közreadásával Tolsztoj halálának századik évfordulójáról emlékezünk meg.