Popis produktu

Azért ilyen nehéz tehát elfogadnunk akár a legapróbb veszteséget is, mert rádöbbent, hogy nem körülöttünk forog a világ, nem tudunk mindent megoldani, véges a hatalmunk. A vesztés alázatra tanít. Rákényszerít, hogy szembenézzünk elménk korlátaival: a ténnyel, hogy a vendéglőben hagytuk a pénztárcánkat; a ténnyel, hogy nem emlékszünk, hol hagytuk. Rákényszerít, hogy szembenézzünk akaratunk korlátaival: a ténnyel, hogy nem áll hatalmunkban megvédeni szeretett tárgyainkat az idővel, a változással, a véletlennel szemben. Mindenekelőtt pedig rákényszerít, hogy szembenézzünk a létezés korlátaival: a ténnyel, hogy előbb-utóbb szinte minden elenyészik vagy megsemmisül. Veszteségeink újra meg újra azt sugallják, hogy számolnunk kell ezzel az egyetemes mulandósággal - a döbbenetes, őrjítő, szívszakasztó ténnyel, hogy valaminek, ami az előbb még itt volt, hirtelen nyoma vész. Hitték volna, hogy átlagosan kétszázezer tárgyat veszítünk el életünk során? És elgondolkodtak már azon, hogy miképpen viszonyulnak hétköznapi veszteségeink az egész lényünket érintő, "nagy" veszteségeinkhez? Kathryn Schulz újságírót egy megtalált szerelem és egy mélységes gyász egyidejű, együttes élménye vezette arra, hogy esszé-memoár regényében feltegye magának ezeket a kérdéseket. Ez az ikertapasztalat adja könyvének gerincét, amelyben a szerző többek között azt vizsgálja, hogy a veszteség és a rátalálás kölcsönhatása hogyan formálja az életünket. Rávilágít a keresés fontosságára, legyen szó ősi romokról, új eszmékről, barátságról, hitről, értelemről vagy szerelemről. A The New Yorker munkatársaként dolgozó, Pulitzer-díjas Schulz kíváncsian, gyengéden és humorral ír öröm és bánat kapcsolatáról - és arról, hogyan kapcsolódhatunk mi, emberek egymáshoz.