Popis produktu

Egy költő életművéből válogatott kiadást készíteni mindenképpen nehéz feladat. Különösen nehéz a válogató dolga, ha e költő életművéből többszáz vers a mai napig kiadatlan, összkiadása nem létezik, és eddig nem volt válogatott kötete. Aki jelenleg Kónya Lajos költészetét akarja tanulmányozni, tizennyolc verskötetet kell kézbevennie, hogy e sokarcú, sokmúzsájú líra minden jelentős oldalára rápillanthasson. Kónya Lajos (1914–1972) életében kora egyik meghatározó költőjének számított. 1949–56 közt kétszer is Kossuth-díjat kapott, később élvonalbeli ellenzéki volt, akire az egész ország művészeti élete figyelt. 1956 után több sors- és eszmetársával, költőbarátjával együtt tudatosan elhallgattatták és a közéletből kiszorították, miközben életművük legjava ekkor jelent meg. Tucatszámra írt verseket e korban csupán az íróasztalfióknak s ezek közt is akad remekmű. Mintegy 710 eddig kiadatlan Kónya-verset ismerünk. Ebből harminckettő most e kötetben olvasható. Célunk az volt, hogy Kónya Lajos verseinek lényegi, jellemző példáit együtt foghassa kezébe az Olvasó. Azt reméljük, ezek alapján nem kell bizonygatni a költő irodalomtörténeti jelentőségét. Akit az irodalompolitika, a kritika elhallgatásra ítél, s korán meghal – Kónya Lajos 57 évet élt –, ráadásul élete utolsó másfél évtizedében nem tudja tovább új és új műveivel erősíteni rég-tudott jelentőségét, arra majdnem teljes feledés vár, amíg a közélet erőviszonyai nem változnak. Nem csoda, hogy 1972-től 1990-ig alig lehetett Kónya Lajosról hallani, s azt is torzítva. Az is nehezen érthető, hogy 1990-től napjainkig sem került reflektorfénybe az életmű, azóta sincs újabb kiadása, és mindmáig nincs a köztudatban, hogy Tamási Lajos, Zelk Zoltán, Benjámin László, a fiatal Nagy László mellé állítandó, az ő jelentőségükkel mérhető költőről van szó. E könyv fő feladata ennek a torzító feledésnek a megtörése. A költői életmű legértékesebb részét, igazi mondandójának teljességét kínáljuk most az Olvasónak, hogy végre széles körben meg lehessen ismerni az igazi Kónya Lajost – írja az utószóban Fehér Bence, a kötet szerkesztője.